Haberkorn Kft.

2012 © minden jog fenntartva

Korszerű LOTO rendszer a Master Lock-tól

A LOTO (LockOut/TagOut) tervezett biztonsági eljárást jelent, mely során az ipari berendezések lekapcsolása megtörténik az energiaforrásokról, s az egyéb vezetékekről a szükséges karbantartás és javítás idejére. Így tehető a berendezés a véletlen elindítás ellen védetté.

A magyar termelővállalatok a karbantartások idejére már jelenleg is alkalmaznak - ad hoc módon - kizárást, főként egyszerű bolti lakatok használatával. Azonban jelölés nélkül a kizárás nem minden esetben jelent teljes védelmet! A legnagyobb veszélyt a műszakváltás, idénymunkaerő jelenti, akik a kizárás okát - megjelölés híján - nem látják, így a legtöbb esetben a dolgozók erőfeszítéseket tesznek a javítás alatt lévő berendezések beindítására, baleset-, sőt életveszélybe sodorva ezzel a gép javításán dolgozókat.

Ezt a gyakorlatot kell javítani a megfelelő LOTO eszközök alkalmazásával és a jelölések egyértelmű felhelyezésével: minden dolgozónak egyértelművé kell tenni a kizárás okát és tényét, valamint azt, hogy a berendezés mikor helyezhető megint üzembe.

A kizárás eszközei lehetnek lakatok, speciális kizáró eszközök, láncok vagy kábelek, amelyeket rászerelhetünk az energiát elzáró elemekre (kapcsolókra, szelepekre, csapokra, megszakítókra stb.). Amennyiben a kizárás eszközeit a LOTO eljárásnak megfelelően szakszerűen alkalmazzuk, a berendezésen dolgozók biztonságban vannak a véletlen visszakapcsolás veszélyétől.

LOTO: kizárás-megjelölés

A LOTO (Lockout/Tagout) eljárás tervezett biztonsági eljárást jelent, mely során az ipari berendezések lekapcsolása megtörténik az energiaforrásokról és - ha van, - az egyéb vezetékekről a szükséges karbantartás és javítás idejére. Így tehető a berendezés a véletlen elindítás ellen védetté.

Az elvégzendő feladattól függetlenül a kizárás eszközeit alkalmazni kell, ha:

· eltávolítja, vagy megkerüli a berendezés védőburkolatát vagy más védelmi felszerelését;

· benyúl, vagy belép a gép működési veszélyzónájába.

A dolgozók védelme érdekében az Egyesült Államokban szabvány, az EU-ban uniós direktíva lépett életbe.

A LOTO rendszer egyik legelső gyártója a Master Lock cég, mely gondosan kidolgozott kulcsrendszert kínál a legnagyobb biztonság érdekében: 1 dolgozó, 1 lakat,  1 kulcs. Ennek értelmében mindenki saját kulccsal rendelkezik, senki más rajta kívül nem veheti le a kizáró eszközről a lakatot. Az egyedi kulcsok száma meghaladja az 1.000.000 változatot, elegendő lehetőséget biztosítva a felhasználók számára ma és a jövőben is.

T.: +36 1 / 303-0333

F:  +36 1 / 303-0262

M.: +36 30 / 274-9067

erhard.gulyas

@haberkorn.hu

Gulyás Erhard

kiemelt ügyfélmenedzser

KONTAKT

A termékekről és a szállítási kondíciókról érdeklődjön:

A Haberkorn Ulmer Hungária Kft. a Master Lock magyarországi képviselõjeként segít partnereinek a LOTO eljárások kialakításában és a szükséges eszközök kiválasztásában!

 

A jelenlegi követelmények az Európai Unióban

"Minden munkaadónak - ahol szükséges -, biztosítania kell a dolgozók számára, hogy a működő berendezéseknél álljanak a dolgozók rendelkezésre megfelelő eszközök az energiaforrások elszigetelésére."

89/655/EGK irányelv / 19.UK Ideiglenes Munka Eszköz Szabályzat.

Figyelem!

A LOTO felmérés díját a konkrét feladat függvényében egyedileg határozzuk meg, a fenti összegek csak tájékoztató jellegűek. Kérjen ajánlatot! Érdeklődjön ügyfélmenedzserünknél!

MasterLock LOTO rendszer

MasterLock VIDEÓK

KATALÓGUSOK LETÖLTÉSE:

A LOTO felmérés díja

Dolgozói létszám

Átalánydíj nettó lista ára

- 50 főig

180.000 Ft +áfa

51 - 100 fő

250.000 Ft +áfa

101 - 200 fő

400.000 Ft +áfa

200 fő felett

egyedi ajánlat alapján